Alabárdos Zsuzsanna
akusztikus tervező mérnök
A Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola hangtechnikusként végzett 2000-ben. Az intézmény stúdiójában hangfelvétel készítéssel, hangosítással foglalkozott, tanára Ujházy László, a Magyar Rádió egykori igazgató helyettese. Emellett zongora és magánének szakon is tanult, tanára Zsadon Andrea volt.
Érettségi szakdolgozatát teremakusztikai témakörben, a terek hangzásának szubjektív vizsgálatáról írta. A dolgozat részt vett az OPAKFI (Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület) pályázatán, és az akusztikai szakág elnöke elismerő levélben nyilatkozott róla.
A főiskolát a Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán végezte a híradástechnika szakirány műszaki akusztika modulján. A villamosmérnöki mellett jelentkezett mérnöktanári szakra is, mindkét területen 2005-ben szerzett diplomát.
2005. szeptemberétől a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola Hangkultúra tanszakának tanára, stúdiótechnikát tanít.
2005. októberétől az Arató Akusztikai Kft-nél akusztikus tervezőként dolgozik. Fő munkaterülete az akusztikai modellezés, elemzés, kisméretű hangstúdiók tervezése, valamint a zenei célú termek szubjektív akusztikai vizsgálata.
2006-tól tagja az OPAKFI szakmai egyesületnek, 2009-től az egyesület Akusztikai Szakosztályának titkára.
A Színház és Filmművészeti Egyetemen külső óraadóként az Akusztika tantárgy oktatója.
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán rendszeresen vesz részt szakdolgozatok készítésében külső konzulensként, valamint bírálóként.
Első szakmai témájú cikke 2009. októberében jelent meg, „Gondolatok a technikai helyiségek akusztikájáról” címmel.